Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tawba - bűnbocsánat

2010.03.28

Ayatollah Khomeini és ayatollah Mutahhari írásaiból (rahimahumallah)          
      
    "Allah szereti azokat, akik készek a megbánásra és szereti azokat, akik megtisztulnak." (2:222)          
      
A bűnbocsánat az Iszlám egyik nagyon fontos eleme és a Korán is számos helyen említi. Ha egy hívő vétkezik, "tawbát" kell csinálnia, vagyis bűnbocsánatot. Ennek két fajtája van; egyik az, ha Allah vagy önmaga ellen vétkezett, s ekkor csak Allah bocsánatát kell kérnie. Ha más ellen vétkezett, mindenképpen a másiktól is bocsánatot kell kérnie. Egy hadith szerint Allah a társítás bűnén kívül (társítás az, ha Allahnak fiat, lányt, stb. tulajdonítunk, tehát nem hiszünk abban, hogy Ő az egyedüli isten) megbocsát mindent. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a hívő nyugodtan vétkezhet, annak tudatában, hogy Allah úgyis megbocsát; a bocsánatot ugyanis csak akkor lehet elérni, ha a megbánás őszinte és a szándék is, hogy soha többet nem követjük el vétkünket.
Imám Husszein (béke vele) azt mondta egyszer Moaweia b. Wahbnak: "Ha egy szolgája őszinte bűnbocsánattal fordul Allahhoz, akkor Ő elfedi annak a bűneit." Mikor megkérdezték, hogyan, azt felelte: "Meghagyja a két angyalnak, akik a cselekedeteit írják, hogy feledkezzenek meg a rosszakról, amiket megbánt." (Al-Káfi)
Az Iszlám feltételezi, hogy az ember eredendően jó; nem tökéletes, de jó. Ezért a tawba "fitra, vagyis az ember belső természete az, hogy megbánja vétkeit.
"Aki megbánja egy bűnét őszintén, olyan, mintha el sem követte volna." (hadith)
Sokan, akik tudják magukról, hogy vétkesek, halogatják a bűnbocsánatkérést, mondván, még van elég idejük erre. azonban a bűn fája hamar termi meg a gyümölcsét és gyökerei egyre mélyebben nyúlnak majd a szívébe és megmérgezik bensejét. Ezért a tawba legjobb ideje, mikor az ember még fiatal, mert ilyenkor még könnyen hozzászokik új, jobb szokásokhoz, noha elvileg egészen a halál pillanatáig lehet bűnbocsánatot kérni. De addig és tovább nem! Mikor eljön a halál és az ember megérzi ezt, már késő fohászkodnia, hiszen egy egész élet állt rendelkezésére.
A Nahdzs al-Balaghában egy helyen azt olvassuk, hogy imám Ali (béke vele) egyszer látott egy embert, aki azt mondta: "Astaghfirullah" (Istenem, bocsáss meg!) . Ali (béke vele) így szólt: "Ó, vajon tudod, mit mondtál most?Az isztighfár (bocsánatkérés) az Illiyín foka (ez a Paradicsom egy fokozata, a Korán is említi), s hat jelentése van. Az első a lelkifurdalás, a második az elhatározás, hogy tartózkodsz a bűntől, a harmadik hogy visszaállítsd annak a jogát, akit megsértettél és így majd tisztán állhatsz Urad elé. A negyedik az, hogy teljesíted azokat a kötelességeket az életben, amiket eddig elhanyagoltál, az ötödik hogy nem tápláld tested tilos ételekkel, ami miatt az beteg lett, a hatodik pedig hogy megtapasztalod az engedelmesség keservét, ahogyan megtapasztaltad annakelőtte az engedetlenség gyönyörét. Ha ezeket megtetted, mondd: "asztaghfirullah!" "
Tehát aki bocsánatot kér, annak egyaránt kötelességei vannak Allah, a társai és önmaga felé; ezen három dolog közül séthetett meg ugyanis egyet-vagy akár mindhármat.
Allah útja pedig könnyű:

"Allah nem terhel meg senkit (súlyosabb teherrel), mint aminek (elviselésére) képes. "  (2:286)

A halogatás, a késedelem, a nemtörődés az, ami teret ad a bűnöknek.
A bűnbocsánat kérése tehát messze a verbalitás fölött áll és része annak szent utazásnak, amit a lélek tesz meg Allah felé, az Ő közelségét keresve. Egy növény vagy egy állat ezenkívül sosem támad maga ellen, csak az ember. Két ember esetén ez még érthető, akár két nemzet esetén is, ha feltételezzük, hogy harc esetén az egyiknek igaza van. Azonban teljesen érthetetlen, miért támad az ember saját maga, saját fitrája (a belül lakozó Jó, amit Allah helyezett az ember szívébe) ellen? Ez az ember kettőssége miatt van; az ember kettős, mert egyrészt testi, másrészt lelki lény és egyaránt megvannak benne azok az ösztönök és vágyak, amik az állatokban, továbbá angyali tulajdonságokkal és spirituális értékekkel is rendelkezik. A bűnös az, aki hagyja az előbbi részét szabadon garázdálkodni lelke fölött, míg a jobbik részét bebörtönzi a szíve mélyére. Azonban nem jó megoldás-ezt megakadályoznadó- az ösztönök elfojtása sem; sokszor látjuk, hogy egy szülő erkölcsösen és keményen neveli gyermekét, de mikor a szülő meghal, az immár felnőtt gyermek viselkedése átcsap a másik végletbe. A helyes megoldás a belső lelki egyensúly fenntartása. Azonban ha ez az egyensúly megbomlik,  az ember enged gonosz vágyainak és az angyalok a lelkében nem boldogok. Az embernek van gyomra, amit etetni kell, s ezer szája van a szerelem ösztönének, a szórakozás ösztönének, a lustaság ösztönének is; azonban ugyanígy éhezik az ember szelleme, lelke a táplálékra, ez pedig az ima, az Allahhal való kontaktus.
Napjainkban sok fiatal követ el hirtelen öngyilkosságot és senki nem érti, miért tette. A válasz az, hogy túl soká börtönözte be a szellemét és angyali lényét a szívébe (hogy a végén már el is feledte, hogyan engedje ki) és ez túl sok fájdalmat okozott neki, amit nem viselt már el. Nem tudta, mit tegyen vele, hogyan elégítse ki lelkének az igényeit, mert azt nem lehet külső dolgokkal ellátni, hanem csak a bensőkkel.
A bűnbocsánat egy reakció. Ha egy gumilabdát leejtünk, felpattan; ha vétkezünk, azonnal érezzük (a fitra révén) a bűnbocsánat szükségességét, akkor is, ha nem muszlim valaki, akkor is, ha nagyon kevéssé és halványan érzi. Ha a bűn kicsi, kisebb lesz a bűnbocsánat utáni vágy, ahogyan ha alacsonyról dobjuk le a labdát, alacsonyabban pattan fel.
Busr ibn Artasz Moáwiának, az első omajjád kalifának egy keményszívű katonája volt. Moaweia (aki maga is gonosz volt) elküldte őt elküldte őt más katonákkal együtt, hogy kegyetlenkedjenek azokkal, akik az ahl al-bayt (béke velük), vagyis a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) családja iránt jó szívvel voltak, s ezért elítétlék azt, ahogyan Moawia bánt velük. Busr elment egészen Jemenig, ahol lefejezte Ubaydallah ibn Abbász két fiát, aki Ali (béke vele) unokatestvére volt, s aki akkor Jemen kormányzójaként élt ott. Később azonban ez a Busr lelkifurdalást kezdett érezni, ami nem hagyta nyugodni sem éjjel, sem nappal. Ez a kínzatás végül elvette az eszét és megbolondult; egy falovon, fakarddal a kezében járta az utakat és az emberek nevettek rajta.
Tudni kell azonban, a bűnbocsánat vágya egy-egy vétek után függ az ember karakterétől, attól, mennyire erős a hite,s mennyire uralkodik természetén a Jó. Ezért van az, hogy a jó emberek egy egészen kis vétek miatt is elkeserednek.
Amikor a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) élt, sokszor, nagyon sokszor fohászkodott bűnbocsánatért, noha tudjuk, hogy ő nem követett el soha semmiféle nagy bűnt, azonban ez jó volt a lelke tisztántartására is. Ha lerakunk egy tükröt az asztalra és otthagyjuk, azt észrevétlenül, lassan belepi a por. Nem is vesszük észre, olyan átlátszó, egészen addig, ameddig elő nem vesszük újra. De ha naponta megtisztítjuk, a por nem is fogja elérni.
Umm Salmah (Allah legyen elégedett vele) mondott el egy hadith-t, hogy a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) két hónappal a halála előtt szinte mindig azt mondta: "Dicsőség Allahnak! Nála keresek bűnbocsánatot!" Umm Szalama (Allah legyen elégedett vele) megkérdezte, miért mondja, mire ő azt felelte, ez lett neki meghagyva. Később rájöttek, hogy a Koránnak immár az utolsó fejjezete jött le hozzá és ő érezte a véget. Ez volt a 110. szúra, ezzel a három verssel:

"Amikor eljön Allah segítsége és a győzelem,
és (amikor)látod, hogy az emberek seregestől csatlakoznak Allah vallásához,
Akkor hirdesd Allah dicsőségét és kérj Tőle bocsánatot! Ő kész a kiengesztelődésre!   (110. szúra)

Az utolsó időkben ugyanis valóban nagyon sokan lettek muszlimok az Arab-félszigeten